Ma elég korán keltünk, reggel Puncori kiabálására ébredtem. Reklamálta, hogy nincsen bekapcsolva a tévé, mert még Fancsika is aludt.
Már egy pár reggel nem ébredünk arra, hogy bepisilne, reggelig bírja. Szokásos kakaózással kezdi a napot, és most már mesenézéssel. Közben én elvégzem a házimunkát, Fancsikával addig szépen eljátszanak.
Ma nagyon aranyosak voltak, Fancsika megtornáztatta. Csinálta utána nagyon ügyesen a helybenfutást, terpeszállást, karkörzést, nagyon édesek voltak.
Fancsika elindult az ebédért. Ha hazaért jó lenne Puncorika kicsit aludna, aztán elmegyek velük valahová. Szerettem volna a városba, de sajnos bérletem nincsen, így majd itt Pálfalván bóklászunk valamerre.
Éppen most hívott Rolcsika, jó nevettem rajta, mert felköszöntöt szülinapomra, mert áprilisba elfelejtette. Pedig szerintem felköszöntött, de azért jólesett. Fel is vettem őt skypra, megbeszéltük, majd ott is beszélgetünk.
Puncorika tegnapi szégyenlősége is igen furcsa volt, nem szokott ilyen lenni, mintha csak idővel kapcsolt volna, hogy téged lát. Talán hosszú neki ez az idő amíg nem lát a valóságban is, és ezek szerint egy nap kiesés a skypon is sokat számít. Nagyon nem szeretném ha "felejtene".
Ma nézegettük a gyerekekkel a fényképeket a gépen, jó volt kicsit nosztalgiázni. Találtam egy képet rólunk, nem tudom emlékszel-e rá.