A mai délelőttöm szinte csak Puncorira ment el. Mindig ölbe akart lenni, aztán azt mondta aludni szeretne. Le is fektettem, oda mentem mellé, de több mint 1 órámba telt mire el tudtam altatni. Nem is sokat aludt, kb egy fél órát. Nem tudom hogyan fogja bírni a délutánt, biztosan fáradt lesz. Közben persze szalad a lakás, haladni sem tudtam. Most mesét néz, és nagyon ügyesen veszi fel a cipőjét. Tudja, hogy melyik párja melyik lábára való.
A bilizésben továbbra is nagyon ügyes, alvásnál megint nem volt rajta pelus, és mikor felkelt szólt, hogy pisilnie kell. Nagyon örülök neki, hogy ilyen hamar sikerült. Igaz reggel történt egy kis baleset, na de ez belefér, azért általában szól mindig ha kell neki.
Nemsokára megebédelünk, aztán én délután megint megyek egy kicsit. Jó lenne ha már több szerencsével járnék. Sajnos Fancsikával így keveset találkozom, mert ő akkor ér haza mikor én indulok. Szegénykémet kiránduláskor jól összecsipkedték a szúnyogok.
Te pedig fogadj szót és tessék megvenni a gyógyszert, jól kúráld ki magad. Nem szeretném ha betegebb lennél. Hiányzol!!!