Ma reggel a lányok elég sokáig aludtak, majdnem 1/4 9-ig. Egész éjjel esett az eső, még délelőtt is,lehet ezért.
Fancsika reggel átment a boltba, megvolt Puncorinak az öröme, mert most kapott kalácsot. Ez most a sláger nála, mindig kalácsot enne. Néha virslit, meg tésztát. Ezeket imádja. Míg megreggeliztek,én elvégeztem, és a plédeket is muszály volt kimosni, mert Puncori ahogy bepisilt, szaga volt. Az ágyat is kétszer sűroltam át, de még holnap is kell, remélem sikerül rendbetenni.
Mivel egész délelőtt esett az eső Fancsika ment el az ebédért. Nagyon ügyesen megjárta, és ez nekem olyan nagy segítség. Jó, hogy már ilyen nagy,ilyen dolgokban tudok rá számítani.
Ma délután aludt Puncorika nagy nehezen, aztán mikor felkelt evett és játszott. Fancsika is kiment kicsit a barátnőihez. Aztán átmentünk Puncorikával a boltba, vettem nekik dinnyét. Olyan jóízűen ette, szinte az egészet ő termelte be, de nagyon örültem neki. Most már a zuhanyzásnál nem sír legalább. Rávettem, hogy együt csináljuk, így már tetszik neki. Remélem következő lépésnek már újra bele mer majd ülnia kádba. Fogalmam sincs mi történhetett amiért mostanában ilyen hisztit ver ki a fürdésért. Pedig el se esett.
Remélem ezt a káromkodást nem tartja meg, oda kell figyelnem már nagyon mit mondok előtte. Haláli volt mikor mondta hülye makka.:-))Meg baccus.Na de majd jobban ügyelek.
Ma este már nem volt alkalmam beszélni veled, pedig jó lenne most már egy két dolgot lekonketizálni,mert megint az utolsó pillanatra marad és csak beszélünk róla. Majd remélem holnap. De én csak este tudok nyugisan beszélni, mikro már a gyerekek sem zsibonganak, és nem kell százfelé figyelnem.
Mára búcsúzom, most van alkalmam szép jó éjszakát kívánni!