Reggel kezdtem örülni, mert éjjel hála égnek nem volt láza Puncorinak, és úgy ahogy jól is aludt.

Fancsika is hívott, szerencsére jókedvű volt, és azt mondta már megnyugodott, szeretne maradni szerdáig. Majd este hívom, most örül nagyon, mert az  apjával lehet, mesélte msn-en délután.

Puncorika délelőtt elvolt szépen, bár nem sokat evett. Aztán rájöttem miért, mert az ínye lehet begyulladva, és mintha hólyagos is lenne. Szegénykém ha rosszul harap valamire, elkezd sírni, biztosan nagyon fáj neki. Már nem tudom mit agyjak neki, mert enne, de még a puha sütitől is néha fáj neki. Nem tudom pontosan mi lehet, holnap viszem el az orvoshoz. Aztán ráadásul be is lázasodott, 38.5 volt a láza. Előtte aludt egy jó nagyot, de már így kelt fel. Adtam neki egy kúpot, kicsit pihengetett,aztán már mikor jobban érezte magát felkelt. Azóta játszott, no meg persze már rosszalkodott is. 

Most megint kezd nyűgösödni, szerintem lassan már fáradt is lesz. Csinálnom kellett neki már kakaót most, hogy kicsit megnyugodjon. Lassan majd rendbeteszem őt, hogy tudjon pihenni ha már nagyon fáradt lesz.

Elkezdtem a munkát is befejezni, de Puncorka nem nagyon hagy békén, így estére marad. Most hogy beteg hiába nincs itthon Fancsika se,alig van ídőm, ezért írok ide is még csak most.

Remélem nálad minden rendben van. Hiányzol nagyon. Puncorika is keres, azt hiszi itt vagy a képernyőn. Remélem kibírja míg tudunk beszélni!

Sokszor puszilunk!

 

Szerző: Lina78  2010.06.20. 17:16 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://linakrisztina.blog.hu/api/trackback/id/tr12095942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása